Horváth János Antal rendezése a gyermekvállalás előtti bizonytalanságot, az elköteleződéstől, változástól való félelmet vizsgálja, miközben a humor és a cirkuszi látványvilág elemeinek segítségével, egy egyszerre könnyed, szórakoztató, mégis elgondolkodtató előadást hoz létre. A produkció Sean O’Casey egyfelvonásosából építkezik, ám semmiképp se hagyományos adaptációként működik: a rendezés saját szövegvilágot épít, mely a mai fiatal felnőtt generációra és dilemmáira reflektál.
A történet középpontjában Luca (Földes Eszter), Peti (Molnár Áron) és az első születendő gyermekük áll, kinek épp érkezésére készülnek. A konfliktus alapját nem egy megbotránkoztató, félreérthetetlen esemény vagy külső akadály adja, hanem egyfajta univerzális, hétköznapi egyensúlybomlás és bizonytalanság, amely a gyerekből felnőtté, majd szülővé válás és a felelősségvállalás kérdéséhez kapcsolódik.
Az előadás dramaturgiája a fiatal pár belső vívódását bontja ki különböző helyzeteken keresztül, egy külső személy, Peti barátjának, Móricnak (Mohai Tamás) jelenlétében. Peti karaktere a szabadság elvesztésétől tart, miközben már érzi, hogy Móric barátja által még hajszolt, korábbi életmódja, már kiüresedőben van. Luca ezzel szemben gyakorlatiasan és határozottan áll a problémához, igyekszik szervezni új közös életüket, elvégezni az utolsó simításokat, miközben benne is gyűlnek a kérdőjelek, megjelenik a türelmetlenség, a fizikai és érzelmi kiszolgáltatottság. Az előadás egyik erényének tartom, hogy egyik szereplőt sem egyszerűsítik le, így amellett, hogy sokrétűen lehet kapcsolódni a karakterekhez, nem jelenik meg a hibás és az áldozat klasszikus szembenállása, hanem mindvégig két érző lény maradnak, kik másképp élik meg megegyező élethelyzetük.
A rendezői koncepció legizgalmasabb eleme, hogy a realisztikus, jól ismert párkapcsolati szituációkat stilizált, cirkuszi és egyéb fizikai színházi megoldások ellenpontozzák, amik nem pusztán látványelemként funkcionálnak, metaforikus jelentést is hordoznak. A szereplők testi egyensúlykeresése egyben kapcsolatuk ingoványos helyzetét, lelki állapotukat és hirtelen komoly fordulatot vevő életük törékenységét is szimbolizálja több síkon. Az előadás artistaelemei így nemcsak különálló attrakciók, de az előadás megmunkált jelentésképző rendszerének elemi, ahol a test nemcsak karakterhordozó, hanem önálló jelentésteremtő eszköz, és ahol a mozgás sokszor ott fejez ki érzelmeket, hol a verbalitás már kevés lenne.
A színészi játék alapvetően természetes és végig energikus. Peti karaktere egyszerre komikus és esendő. A karakter infantilizmusa nem válik idegesítővé, hisz párhuzamosan szépen építik fel Peti tettei mögött rejlő bizonytalanságát és félelmét is. Luca karaktere erős színpadi jelenléttel dolgozik, miben jól ellenpontozza párja sodródó karakterét. A két szereplő közötti dinamika hitelesen mutatja meg párkapcsolatuk érzelmi hullamzásait, egyszerre az összes szeretettel, feszültséggel, irritációval és az összetartozás érzésével. Móric mellékszerepe részben humorforrásként, részben pedig Peti bizonytalanságának külső megerősítőjeként teremt ellenpontot.
Az előadás nyelvezete közvetlen, mai, fiatalos és humoros. A komikum azonban nem öncélú, a jelenetekben a néző könnyen ráismer saját élethelyzeteire, esendőségére. Ám, a humor mögött végig ott marad valamiféle szorongás, ami megakadályozza, hogy az előadás könnyed vígjátékká váljon, ezzel is erősítve a befogadói élményt, miben a néző egyszerre nevet és ismer magára.
A vizualitás is fontos szerepet kap az előadásban. A díszlet egyszerre funkcionálisan és szimbolikusan is működik. A térben nem pusztán lakásbelsőt jelenítenek meg, hanem a szereplők közötti viszonyokat is érzékeltetik, falra kihelyezett képek, egyéb emlékek formájában. A térhasználat végig dinamikus, a szereplők folyamatosan mozgásban vannak, hol a csilláron lógnak, hol egymás nyakába ülnek. A cirkuszi elemeknek köszönhetően a hagyományos, horizontális színpadi tér mellett, a vertikális tér is hangsúlyossá válik. A fénytervezés, a használt színek szintén fontos szerepet játszanak a hangulati változások, stilizált jelenetek elkülönítésében. A zene szintén meghatározó összetevője az összképnek. Wagner-Puskás Péter élőzenéje a darabban nem háttérelemként működik, aktívan formálja az atmoszférát, a zeneszerző maga is kiveszi a részét a jelenetekből. A zenei jelenlét tovább fokozza az előadás összművészeti jellegét, segít könnyed átmenetet képezni a realista és a stilizált jelenetek között, egyszer, mint aláfestés, máskor, mint ironikus elem.
Az előadás ritmikai szerkezete és a nézőkkel folytatott interakciók is kiemelkedő szerepet játszanak a befogadói élmény alakításában. A jelenetek gyors változása, folyamatos figyelmet követel, a komikum és a feszültség váltakozása végig fenntartja az érdeklődést, ugyanakkor ismerős érzelmi mintázatokat idéz fel.
Pavis előadáselemzési szempontrendszere alapján az előadás különösen erős szemiotikai szinten. A különböző színpadi jelek, így a mozgás, az egyensúlyvesztés, az akrobatikus elemek, a térhasználat, mind a párkapcsolati bizonytalanság metaforáivá válnak. Az emelések, az esetlen mozdulatok vagy a komolyabb koordinációt igénylő jelenetek mind sugallják, hogy a kapcsolat fenntartása állandó alkalmazkodást, odafigyelést kíván. Nem mellesleg a jelenetek testi kiszolgáltatottsága, érzelmi állapotként is értelmezhető. Mindezek szépen összhangban állnak az előadás egyik legfontosabb kérdésével, hogy létezik-e valódi egyensúly a szabadság és az elköteleződés között. A szereplők köztes állapotukban, már nem élhetnek ugyanúgy, mint korábban, de még nem tudják, hogyan működjenek új szerepeikben. Ez a köztes lét válik az előadás központi motívumává, ami tökéletesen reflektál a kezdet/vége címre is.
Bár a történet egy személyes kapcsolati problémából indul ki, társadalmi dimenziója is jelentős. Bemutatja a fiatal felnőtt lét egzisztenciális kérdéseit és útkeresését, próbál kiigazodni az önmegvalósítás kényszere, a jövőkép hiánya és az érzelmi felelősségvállalás nehézségei között.
A darab önreflexívitásra sarkall, de nem kínál egyértelmű válaszokat, mintsem inkább felismeréseket provokál. A téma miatt a legtöbb néző számára a humor és az érzelmi feszültség egyszerre működik és vezet át belső folyamatokon, miközben a darab nem válik didaktikussá. Az előadás nem kínál teljes feloldást, ami különösen passzol az egész produkció felépítésébe, így az utolsó pillanatig hiteles marad.
Mester Nóra (Kulturális mediáció MA '27)
